.: 2008. márc. 15.

Vadívia és a San Pedro folyó.

A fent említett város a tenger partján épült, közkedvelt idegenforgalmi célpont sok utazó számára. Nekem sok mindent nem nyújtott, itt a világ végén jobban vágyom eldugott helyekre, vadregénybe illő tájakra, mint nagyvárosi nyüzsgésre. Azért, hogy ez a hely se maradjon ki a szórásból, ellátogattunk ide is már csak azon oknál fogva is mert itt van közel s távol az egyetlen kajakos bolt több száz kilométeres körzeten belül. A városban hétköznap lévén nagy nyüzsgés volt, elkezdődött már az iskola is, nagy örömömre százszámra sétálgattak az utcán az iskolai egyenruhába öltözött kis lánykák. Gondolom a többit nem kell magyaráznom J A kajakos boltról annyit, hogy egy tengeröbölhöz vezető utcában van. De inkább csak tengeri dolgokkal foglakozik. Volt azért néhány NRS cucc de nem sokat tudtunk vele kezdeni vadvizes tekintetben. A tulajdonos fickó segítőkész volt, hála a Puconi beprotezsálásnak, elkalauzolt minket a halpiac mellé ahol szerinte a legjobb éttermek vannak.

A ebéd könnyen felejthető volt, ellenben a halpiac nagyon mély nyomot hagyott bennem. Azt hittem, hogy legutóbb mikor Afrikában jártam, láttam már mindent, amit halpiacon látni lehetett. Hát nem így volt, ugyanis olyan óriás tengeri szörnyeket én még nem láttam sehol. Méteres haltörzsek, apró, olajba hirtelen sütni való halacskák, és a tenger minden élőlénye ott nyüzsgött partra vetve, várva, hogy valaki asztalára képzelve őket súlyos pesókat fizessen érettük. De a legjobb az volt, mikor valaki vásárolt és a helyszínen az árussal beleztette, fejeztette a halat akkor az árus a nem odaillő alkatrészeket csak nemes egyszerűséggel, odavetette a parton, vízben henyélő fókáknak (!) kik egymást mardosva, kaptak a vízbe csobbanó halbelek tekervényei és gülü szemükkel zuhanás közben is sértetten bámuló halfejek után. Nem hittem el, hogy egy nagyvárosban, a tengerbe ömlő folyó torkolatánál, ekkora állatok, szimbiózisban az emberrel ilyen nyugodtan megélnek. Persze ha közel mentem hozzájuk, akkor hatalmas sárga fogaikat megvillantva, morogtak és kaffogtak állkapcsukkal. Félelmetes száz kilós hatalmas meztelen csigaként vonaglva felém. A piac és a fókák faképnél hagyása után búcsút intettünk újdonsült valdíviai kajakos ismeretségünknek és megindultunk a San Pedro folyó felé, amit a helyiek a kis futaleufunak is neveznek. Ez a folyó, már a Los Lagos (a tavak) nevű tartományban van, ahol egymást érik a hatalmas kristály vízű vulkáni krátertavak, persze az összefolyásokat fedett vagy nyílt színi folyók alkotják. Ez utóbbiak közé tartozik a San Pedro is. A beszálló hely egy hotel területén van, ahová a kajakos bolt tulajdonosának útmutatása alapján könnyedén el is jutottunk. Mintha megelőzött volna a hírünk, a hotel előtt egy középkorú nő „várt” minket. Csaszi, gyér de annál bátrabb spanyol nyelvtudásával próbálta elmagyarázni, hogy miért is vagyunk ott. A nő illedelmesen végighallgatta Csaszi spanyolközeli makogását, majd tökéletes angolsággal megszólalt és elmondta, hogy talán érdemes lenne a beszélgetést az egyetlen közös és érthető nyelven folytatni. Ezen kis közjáték után megtudtuk, hogy a beszálló a hotel fennhatósága alatt van, és ezért 15oo.- ftnak megfelelő helyi pesót kérnek, amiért még kapunk egy kávét,üdítőt és még le is zuhanyozhatunk, melegvízzel. Már csak a melegvizes zuhanyért fizettem volna ennyit, mert az elmúlt két nap az óceáni házikóban csak hideg vizes fürdő alacsony komfortját élvezhettük. Azt sem tettük meg J. Gyors szemkontakt, és minekután már későre járt az idő, valamint kedvünk és elvünk szerint fizetni sem akartunk a négy napos kiruccanás alatt többet szállásért, ezért gyors elköszönés és a holnap délelőtti viszontlátás reményében búcsút intettünk a civilizált létnek és megindultunk a közeli Rinihue tó partjára bivakolás céljából. Tervünk az volt, hogy kolbászsütés és hatalmas tóparti tábortűz mellett múlatjuk majd az időt. Jó ötletnek tűnt, meg is valósítottuk kisebb nagyobb hepehupákkal a megvalósulás útján. Az első bökkenő egy vén hülye volt aki az erdőben pusztító erdőtűz martalékaivá vált fák romjaiért akart tőlünk pénzt kérni. Heves magyarsággal gyorsan tudtára adtuk, hogy mi összeszedjük a fát akárkié is az, és nagy garral eltüzeljük majd a tóparton. Az öreg még egy kicsit próbált erősködni, de amikor három magyar kajakos beszélt neki teljes elhatározásából magyarul akkor nem volt mit tennie belenyugodott önkényeskedésünkbe. A képeken látszik, hogy igen nagy gyakorlatunk van már trágyaszállító kocsik, tűzifával és kajakokkal való megtöltésére. A tóparti bivakhelyhez vezető úton még összekapartunk fél köbméter tűzifát, na meg a közeli kisboltban is vételeztünk némi éhségűzőt. Igen nagy outdoor gyakorlattal felhívtam a figyelmét mindenkinek, hogy amint végeztünk a kajálással, rögvest akasszuk az étkeket egy fára nehogy valami éjszakai állatka martalékává váljon. Persze mindezt rendre el is felejtettük, uh reggel álltunk csak, egymásra nézve és bánkódva az éj folyamán megdézsmált reggelink után sóvárogva. Nem esett ez a dolog olyan jól a hat órás evezés előtt. Azért a megelőző este jól telt, a karcos vörösbor és a sültkolbászok társaságában. Olyannyira, hogy a tó vízében még fürdőt is vettünk szappannal, ahogy azt kell. Igényességünk netovábbját a tiszta alsók használatbavétele jelentette, ami igen nagy érték volt már a sokadik bivakban töltött nap után. A tó partján igencsak szeles idő volt, uh a nyári hálózsákom jól leszerepelt, olyannyira hogy meg is fáztam kicsit, köszönhetően a zsák gyér szigetelőanyagának és a reptéri hordárok által kiszakított vadiúj önfelfújódó matracomnak. Az ébredés és a kajaveszteség ellenére vidáman indultunk neki a víznek. Vissza a hotelhez, beöltözés a nyelvi nehézségek ellenére a transzfer leegyeztetése a lokálokkal a hotelben. (a kiszálló egy hídnál volt a Csaszi beszélte meg, és amikor a vízen megkérdeztük, hogy tudja e, hogy hangzik a „híd” szó spanyolul csak annyit mondott: ja, azt nem tudja! Azért bíztunk benne, hogy lesz transzfer meg lesz valahol egy híd is a folyón. A beszállóhely a tó kifolyásánál volt, a víz kristálytiszta és 25 fokos volt. Több méter mélyre leláttunk, amikor a víz megnyugodott az evezőcsapásaink után. A folyóról annyit tudtunk, hogy egy zúgó van amit meg kell nézni de azt úgyis hallani fogjuk, a többi etap megtekintés nélkül bejárható. Nem rossz leírás csak egy kicsit elnagyolt. De úgy tűnik, hogy helytálló hisz a Trancurához hasonló folyó, amelynek vad, dübörgő folyását síkvizes szakaszok szabdalják, itt is hasonlatos volt. Egyszerűen fantasztikus örömevezésben volt részünk. Senkivel nem találkoztunk a folyón, még embert sem láttunk a partján. Igazi expedíciós érzésünk volt és valóban ez volt a magyar first descent a San Pedrón. A zúgók könnyen belátható de nagy esésű, nagy vízhozamú részek voltak. Egyszerűen fantasztikus élmény, valóban meleg vízben evezni. Mintha nekünk teremtették volna az egészet. Hatalmas hullámok, creekhajókat megfogó szörfhullám völgyek, és ami nagyon fontos kiváló fotós pozíciók. Ragyogó napsütés és kék ég. A fotók magukért beszélnek. A kiszállóhely igencsak emberpróbáló volt. Egy istentelen, állatoknak is kicsi, kaptatón kellett felhurcolni a kajakokat, a bambuszok folyton az ember arcába csaptak, az ösvény melyen mászni kellet, az pedig olyannyira csúszott, hogy szinte korcsolyáztunk rajta. De azért megmásztuk és nem kellett várnunk a hotel emberére 10 percet sem. Kajakok fel, hotelbe el. Persze a beajánlott üdítőt, kávét és zuhanyt elsinkófálták, az angolul beszélő nőnek se híre se hamva nem volt sehol. A közel hat órás evezés után nem volt más dolgunk mint , hogy hazafelé induljunk puconba, na meg hogy az éj folyamán egy kicsit megmártózzunk és el lazítsuk megfáradt izmaink a közeli természetes termálfürdőbe. A fürdő vize nagyon meleg, a medencék sokasága lávakövekkel van kirakva különböző hőfokúak, és lávahomok borítja a természetes medencék alját. Nagy élmény volt az is amikor az égre tekintve az ember a Göncöl szekér helyett dél keresztje alatt múlatta az időt. Olyannyira tetszett, hogy másnap este is a magyar csapat már kibővülve egy fővel újra meglátogatta a fürdőt. Hogy kivel bővült a magyar csapat? Maga Ekés doktor érkezett meg az állatok nagy gyógyítója, nagy kalandor, régi evezős maga is. A következő napon megmutattuk a folyót Ekésnek, elmentünk a Trancura canopy kötélpályájához hisz még 2 napig miénk volt a bérelt kocsi.
Az soronkövetkezendő éjszakákat a resorton töltöttük, kímélve az egyébként is soványka pénztárcánkat a költségektől. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kényelmetlenül lehet aludni egy biliárdasztalon valamint itt újfent szembesültem hálózsákom hiányosságaival olyannyira, hogy be is szereztem egy 900g töltetű pehelyzsákot a puconi túraboltban. Másnap a bérelt kocsitól és kajakoktól megszabadulva, szállást kellett találnunk a városban mert a gyalog mindentől távol eső resort nem lett volna jó bázis az elkövetkezendő napok vulkán és nemzeti park túrájához. Danilo, a resort főnökének ajánlására egy apartman házat béreltünk magunkra szabadítva ezzel minden újabb civilizációs vívmányt a meleg vizes zuhanytól kezdve a vetett ágyon át az elektromosságig.

Folytatás következik majd a Huerqurhue (veukeuve) nemzeti park bejárásáról.

Go paddling!
Máté.

Fóka para! Kölebb nem mertem menni ám...