.

Kajakozás a Manso folyón.

A Catedralok megmászása után másnapra kajakozást terveztünk de az előző nap szerzett infók szerint, csak egyetlen cég foglakozik Barilochében kajakbérléssel, mindenki más csak raftingot és tengeri / tavi kajakozást szervez. Megvolt a cím és a név is, az Extremo Sur irodája egy nagy raktárépület, katonás rendben a raftok és kajakok, ruhák lapátok, na meg egy kellemes hangulatú iroda amilyet minden raftos cég álmodhat magának. Az irodában dolgozó lánykák kedvesek és mindenki, köztük a tulaj és kajak „gájd” Alejandro is beszélt angolul. Nem jelentett problémát, hogy megbeszéljünk egy másnapi kajakozást a Manso folyón. Kiválasztottunk a kajakokat, megbeszéltük, hogy mikor vegyen fel minket az Extremo busza a szállásunkon. Nagyon profi volt a szervezés, megtudtuk, hogy két raft is lesz a túrán. Néhány pasajerost már láttunk is mozgolódni a bázison. Igaz a túra ára annyi volt mintha egy raftingra fizettünk volna be de minekután nem nagyon volt más lehetőségünk fuvart és hajót szerezni ezért nem sajnáltuk a pénzt a tripre, hisz full service várt ránk a túrán. Már csak a másnap reggelig kellet elfoglaltságot találnunk, hisz akkor indult a túra a Manso folyóra mely Barilochétól 110 kilométerre fekszik az Argentin Chilei határon, olyan közel a határsávhoz hogy útlevél is kell, hogy legyen az arra járó evezőknél. A bejelentkezésünk napján egy kicsit elszúrtuk az időt és ezért aznap nem tudtunk menni, mert a napi túra már elviharzott.
Másnapa túra napján, eljött a szállásunkra az Extremo Sur merci busza, és némi cihelődés, lapátzörgés és evezős cucc szuszakolás után már úton is voltunk az iroda felé ahol a kajakokat kötöttük fel és megvártuk az összes vendéget. Kifizettük a ránk eső anyagiakat, poló kunyerálás, egyéb , vicceskedés, pasajerosok stírölése, majd indulás a 110 km-re fekvő Manso folyó völgyébe. A buszban csak ültem és tátottam a számat. Megkérdezték ki milyen nyelven beszél, honnan jött, és hogy milyen nyelven szeretné hallani a welcome speechet(!) Na jó mondom, angol jó lesz abból értek majd talán valamit. Az egyik gájd felénk fordult, kiosztotta a cég színes, több oldalas ismertetőjét, valamint körbe járt még egy kis kosárka is, melynek mélyén csokis süti lapult temérdek számban. Ezután a srác bemutatta a többieket, kinek mi a feladata, beszélt a folyóhoz vezető útról, mi meddig fog tartani. Szólt a folyóról is, elmagyarázta az erősségeket, mindent, amit ilyenkor kell, de mégsem ez volt az eligazítás jellegű dolog, hanem egy tájékoztató jellegű ismertető. Oldotta a kezdeti „senki nem ismer senkit” fellinget.
Az utazást csak egyszer szakítottuk meg, egy benzinkúton, itt szereztek be maguknak a gájdok reggelit. A chilei - argentin határon zúgolódó manso folyó melletti bázis, persze mint mindenhol itt is magánterületen van, kapu kinyit, busz be, utasok ki. Amíg a reggeli napsütésben mindenki a busz mellett toporgott, mi kajakosok persze szerteszéjjel hajigáltuk mindenünket, száradásra ösztökélve a még az óceántól nedves felszereléseinket. Ruhaosztás közben volt még egy kis második reggeli, tea, kávé, na meg egy kis édes süti, hogy a gyomornak legyen mire emlékeznie, amíg az ebéd el nem készül. Tehát totál full service megint. Amíg mindenki elkészült a ruhák próbájával, mi is beöltöztünk. Vissza a buszba és öt perc kocsikázás után már a folyóparton is voltunk. A Manso folyó egy kellemes kis III-IV-es víz, esésekkel, zúgósorokkal és kristály vízzel ugyancsak, mint eddigi evezőmet nedvesítő társai. Alejahndró azt mondta hogy ugyanmég nem evezett a socán de akik az ismerősei közül jártak ott azok mind azt állították, hogy a mansó folyó a soca nagytestvére. Indulás után hagytuk a raftot egy kicsit előre menni a hozzá tartozó biztonsági kajkossal, mi pedig elveztük amit lehetett. Az egyik komolyabb esésnél Vraneknak sikerült elúsznia mert kitalálta, hogy majd Ő, igenis belemegy egy csúnya hengerbe, hát meg is lett az eredménye. Persze kutya baja sem esett, inkább csak nevetés lett belőle, mint ijedelem. Az úszás kezdetekor én éppen egy sziklára kepeszettem fel, fényképezővel a kezemben uh nem is vettem észre hogy mi történt csak a végfejletet tudtam lencsevére kapni. A vonatkozó fotók alant láthatóak. Továbbiakban a folyó beszűkül, egy soca kanyonhoz hasonló képződménybe. Ez már komolyabb pálya, elég jó esésekkel. Komoly hullámvonatokkal, és olyan sziklákkal hogy bámészkodás közben még egy eszkimót is sikerült csinálnom. Nagyon élvezetes, mély kanyon, sima falakkal és a végén egy derékszögű kanyarral. Jó kis technikás, útról nézve is IV-es. Szerencsére onnan nem láttuk J Alejahndro vezetésével minden vonalat kipróbáltunk, amit lehetett hullámot meglovagoltunk. A kanyonból kivezető szakasz hasonlatos a soca kobaridi szakaszának végéhez, a kiszálló meg karnyújtásnyi közelségben van a chilei határhoz. Érdekes volt hogy a kiszállóhelyen a raftot rögvest leeresztették és egy erre legalkalmasabb eszköz egy ló hátára kötözték, és már mehettünk is a kaptató tetején várakozó utánfutóhoz. Életem eddigi legszebb kiszállóhelye volt ez. Óriási terek, hatalmas völgyek és hegyek. Óriásfák és persze evezősök. Nem is kell más a boldogsághoz, gondoltam akkor. Persze számtalan dolog kell még de ott és akkor minden olyan tökéletes volt. Cuccolás a buszra és vissza a bázisra ahol már várt ránk a külhoni tartózkodásom eddigi legjobb ebédje. Olyan marha barbecuet rittyentettek nekünk, testes argentín vörössel a fehér abroszon. Hullára ettük magunkat, és persze a bor is a fejünkbe szállt. Nem is kellet sok, rögvest a fűben hevertünk és az indulás pillanatában mikor már mindenki összepakoltni még sehol nem voltunk, felszerelésein szerte széjjel hajigálva a fűben…

M.
Ha már kajak akkor legyen kövér.