.

Catedral csúcsok megmászása.

A téli időszakban síparadicsomként működő hely, a Catedral, nyáron sem hagyja pihenni a túrizmusból élőket, ugyan nem olyan intenzitással de a felvonók szállítják a trekkingelni vágyókat. Az éttermek, büfék üzemelnek, hogy éhük, szomjuk csillapíthassák az ide vetődő chileiek és külhoniak egyaránt. A buszjegyünk egészen a téli sípályák alján üzemelő felvonók fogadó állomásáig szólt. Itt gyorsan jegyet vettünk a felvonóra és már siklottunk is felfele a 1700 méter magas csúcs felé. Már a felvonóról csodálatos kilátás tárult elénk és amint felérkeztünk a csúcsra csak tátottuk a szánkat hogy milyen fantasztikus helyen vagyunk. Fényképezkedés, és egy kis bóklászás után elindultunk a közeli 2100-as csúcsra. Innen indul a közel 25 km-es trekking útvonal. Ennek eredményeképp sikeresen teljesítettünk megint tíz órás gyaloglást az Argentín Andok 1700 méteres csúcsai közt. Első lépcsőben egy gerinc mellett haladtunk, aztán az itt húzódó útvonal megkerülte a hegyet, amelyre a felvonó felvitt bennünket. Innen már csak lefelé vezető út volt hátra, amely a maga 18 kilométerével még tartogatott nekünk két kristálytiszta tengerszemet, melyet egy a gleccserekhez viszonyítva csak egy parányi hófolt táplált. Volt szerencsénk kondorokat is látni amint hihetetlen magasságban keringnek, vagy épp a völgybe szemmagasságig be ereszkednek, és ötven méterre suhannak el előttünk a maguk két és fél méteres szárnyfesztávúkkal. Óriási sziklatömbök és marsbéli, lélegzetelállító tájék vett minket körül. Hegyen már sokat járt, tapasztalt útitársaim bőszen mondogatták, hogy ezek után már nagyon nehéz lesz már nekem ennél szebbet mutatni. A hegynek ezt a tájékát nagyon kevesen látogatják, senkivel nem találkoztunk, érintetlen sziklasivatag kétezer méter magasan.
A leszálló madarak nagyon közel jöttek hozzánk nem félték az ember jelenlétét. Nagyokat hallgattunk, miközben másztunk fel vagy éppen le, ahogy azt az útvonal megkívánta. Az elnagyolt és hiányos térképünk szerint két lehetőségünk volt, kb félúton: választhatunk két menedékház közül az egyik négy óra gyaloglásra volt a másik, pedig kettőre. Mi a közelebb eső Frey menedékház mellett döntöttünk, Csaszi sajgó térde és az idő szűke miatt is. A menedékház egy eldugott kis völgyben helyezkedik el, elzártan a világtól csak néhány fanatikus hegymászónak adva otthont. Miközben ereszkedtünk lefelé a hegy oldalában, a menedékház felé, megpillantottuk az első tengerszemet. Messziről aprónak tűnő kis pocsolya volt de közelről már szembetűntek a méretek ezt a fotók is bizonyítják. A második tengerszem már a menedékház, eldugott kis völgyben volt mely csak egy oldalról nyitott. Csaszi elmagyarázta, hogy alakult ki a gleccser évezredes munkája során a völgy és miképp érett ilyen termékeny és dús növényzetű csodavölgyé. Ahogy az ilyenkor lenni szokott persze a csodavölgy, csodatavának csodapartján volt egy kis turistaház, két emelettel, és koszos de nagyon jószívű hegymászókkal. Itt ettünk, egy levest meg vettünk fejenként egy palack vizet ami árában megfelelt a Barilochei áraknak mindannak ellenére, hogy ide csak gyalog lehet felhozni mindent, és a legközelebbi hely ahol buszra, kocsira lehet szállni az tíz kilométerre van a háztól. A lefelé tartó bandukolás közben komoly szintet ereszkedtünk, belegondolva, hogy mindezt felfelé egy nagy kupac mindennel megtenni nem lebecsülendő teljesítmény. Jó néhány felfelé tartó hátizsákossal találkoztunk, csorgott a verejték róluk rendesen, de mi sem maradtunk el nagyon az ő teljesítményüktől, mire leértünk mi is csavargattuk a polónkból a izzadságot, mint pampalíni a fejkendőjét. A felvonók indulási helyétől kb háromszáz méterre várakozott a legutolsó busz melyet sikeresen el is értünk és haza buszoztunk Barilochébe.

Üdv.
M.

Mint egy osztrák hegyi falvacska. De ez Argentína a Catedral.