Ezt megcáfolandó alant olvasható Csaszi második levele:
Mindenekelőtt Boldog Karácsonyt nektek is! Santiagoban láttam mikulást pihegni az árnyékban, alig tudta már rázni a csengőtt a szerencsétlen. A rénszarvasok meg már biztos rég hőgutát kaptak. Kb ez itt a karácsonyi jelentés, itt nem csinálnak nagy ügyet belőle! Hozzám csak egy angyalka jött oda, aki azt mondta, hogy legyek jó, hiába vártam azt, amelyik azt mondja, kívánj tőlem bármit…
De viccen kívül, a helyzet Puconban:
Az a nagy szaros helyzet, hogy baromi sok cég van, és lenne itt munka dögivel, csakhogy, az önkormányzat ellenőrzi a guideokat, így a cégek csak olyan embereket alkalmaznak, akik megcsinálják az Ő vizsgájukat.
Ez úgy néz ki, hogy elősször megnézik az igazolványokat. IRF, CPR ,EFR (előző három kötelező), SRT,WRT (ha van)! Ha ezekkel rendelkezel, akkor szóba állnak veled, mehetsz tovább.). A EFR kártyánál megkérdezték mennyi ideig tartott a tanfolyam? Mondtam, hogy két nap volt, és utána magyarázkodnom kellett, mert Chilében 7napig tanítják! Még jó, hogy nem azt mondtam, hogy két este lezavartuk…bakker az lett volna bukó…
De végül elfogadták. Aztán ki kell váltanom a munkavállalásit mert a megléte nélkül nem mehetsz vizsgázni?!?!? Nekem akkor már megvolt, amit Temucóban kellett intézni 46.100.- pesoért, az kb 90.- usd (1usd=480peso)Ha mindez megvan akkor mehetsz vizsgázni. Megmutatni elméletben és gyakorlatban hogy mit tudsz!A vizsga időpontot egyszerűen nem tudtam kicsikarni senkiből, szerintem hasraütés szerűen csinálják, vagy az isten se tudja hogyan de majdnem lekéstem hogy rohadjanak meg! Az én esetemben előrehozták a vizsgát egy nappal az uccsó pillanatban tudtam bekerülni: ballagtam az trancura irodájába a cuccaimmal, hogy megyek a folyóra gyakorolni, amin meg nem voltam egyszer sem, akkor szólt a többi guide, hogy már írják a tesztet. Aztakurva gondoltam usgyi be és elő a tesztlapokkal…nézek mint a bagoly az egész spanyolul van?!?!? Mi a fasz?Az elmélet 20%-ot ér az egész vizsgasorozatból A 100%-ból 80%-ot kell elérni, hogy sikerüljön a vizsga) Beszéltem a többiekkel, komoly gykorlott gideokkal is, és a legtöbbjük túlzásnak tartja a kérdések döntő többségét! De nézzük tovább, volt benne vízhozam számítás, meg víz sebességbecslés valamint, technikai mentésre vonatkozó elméleti kérdés, na meg aztán kérdés CPR-ra és elsősegélyre. A végére meg folyó áramlástani kérdések. Volt ott egy csávó aki fordítgatott angolra de nagyon nem voltunk előrébb vele.
Ezután, délután a folyóparton volt egy fizikai felmérés. A pulzus a lényeg benne. 15 perc futás és úszás, előtte és utána pulzusmérés, végül a megnyugvási idő lemérése. Ebből átlagolnak, hogy felkészült vagy-e fizikailag. Nálam megállapították, hogy magas a pulzusom, menjek orvoshoz. Igaz, hogy sík ideg voltam, a vizsganap előbbre hozása miatt…de ez nem magyarázat ez van!
Ezután CPR vizsga következett, egy ambu-babán kellett újraélesztést bemutatni.
Másnap sikerült lejönnöm a folyón egy belga sráccal, aki masnap a safety kajakos vizsgát is tartotta. Baromira élveztem, de egy Pyranha Stormmal mentem, 3 szor borultam, ebből egyszer téptem is, ez van az egy IV+ os rész volt, baromi nagyot kaptam a fejemre egy sziklától. Ezután a kis gyakorlás után ment tovább a vizsgázás! Ekkor másodjára mentem a folyóra, béreltem egy nagyobb hajót, hogy menjek safety kajakosnak is de elsősorban a raft guide vizsga érdekelt. A parton felszerelés ellenőrzés, kés, síp, mellény, karabinerek, csigák, kötél, és az elsősegély felszerelést is megnézték. Persze mindjárt bele is kötöttek, hogy ez nincs meg az nincs, ez minek meg az minek! Aztán jött az eligazitás spanyolul(!) mint kajakos, és mint raftos. Ez amolyan pantomímba ment át, mert ragozni nem tudok még, csak jelen időben, és a szókincsem sem túl nagy, hisz még csak egy hete tanulom a spanyolt. J Indulsás evezni! Mentünk le a folyón, kajakkal, limányokba kellett beállni, előre megbeszélt helyre. Ez nem mind sikerült voltak nagyon komoly helyek, aztán traverzálni, majd eszkimózni emberrel a hajó orrán meg a hajó fenekén majd mindkettőn! Ez sem ment elsőre. A belga srác fogta a hajómat, tök kiakadt, hogy mi a baj, előző nap látta, hogy biztonsággal eszkimózom. Az a rohadt új hajó, meg persze az enyémnél majd húsz centivel rövidebb lapát megszivatott, és hülye voltam, hogy az elején nem probáltam ki az eszkimót üresben csüngő droidok nélkül. Szóval élesben nem sikerült, aztán megkértem, gyorsan hagy csináljak egyedül egyet, mindjárt megéreztem, hogy oldalra sokkal messzebb kell támasztanom, utána ment is. De az önkormányzatosok a partról nézve pontoztak, nem tudom ezt hogy veszi le egy burokrata, valószínűleg úgy, hogy nem tudok eszkimózni.
Aztan átszáltam a raftba bemutatni a visszafordítást. Az ment. Semmi gond nem volt!
Aztán megint limányba beállas, traverzálás egy 4m-es vizesés után. Itt én kaptam el legjobban a vonalat a limányhoz, de a traverz a megfelelő helyre nem ment, mert nem tudtam jól meglovagolni egy hullámot. (Ez csak egy srácnak sikerült egyébbként.). Aztan raft, előre hátra traverz. Végül az utolsó zúgó, itt megint kajakkal limányba kiállás kajakkal, az ment, majd vissza séta a starthelyre, és le a rafttal ugyanez. Hát itt mar elég fáradt voltam, és ez sem lett a legfényesebb. Aztán, a kikötesi ponton mentési gyakorlatok, kötélre kötve beúszol az emberért, a harmadik kihúz, aztan dobózsák dobás mint az IRF-en kötél bet kötél kint minden lehetőséget végigpróbáltunk. Ha elkúrod ismétlés nincs! Utána Z-drag 2perc alatt, meglett, de az elso pruszik túl vastag volt, megcsúszott a kötélen, amikor leellenőrizték, úgyhogy,mintha nem is csináltam volna meg. Ekkor mar kurva ideges voltam, és végül elsősegély, szituációs gyakorlat, egy csavó nem lélegzett, rá kellett jönni, és orvosolni a problémát. Ha akartak volna minden szarba bele tudtak volnakötni a legjobbaknál is! A legszarabb az volt hogy nem mondták azt sem hogy jó vagy rossz, úgyhogy most várok, legalább azt látták, hogy kurvára akarom, csak legalább a folyón lettem volna jobb. Ha csak meg egyszer le tudtam volna jönni a vizsga elött, már sokkal jobb lettem volna. 80%-ban a helyismereten múlt a dolog!
Mindegy, ha nem sikerül a dolog itt Puconban, megyek Puerto Varasba, csak a pézem legyen elég, mert szállásra, kajára költeni, kajakot bérelni, meg bringat szerezni már egy kicsit megterhelő a buxának! A bérleti díjakról: 10000.- peso-ért bérelhetek kajakot egy napra, 5000 egy lapát, de akkor meg senki nem vitt el a folyóig! Na meg a vizsga első része, a teszt 120.- usd, és a végen is van meg vagy 20usd regisztrációs költség, szóval szopás az egész, és lehet hogy úszik is az a kis pénz is , ami elfért volna máshol is.
Ez a helyzet itt Puconban.
Eddig Csaszi levele!
Mindenesetre Pucon ahol Csaszi van egy igen csak tetszetős városka. A villarrica tó partján terül nagyon európai,kultúrált város. A tó egyik partján Pucon a másikon a vulkán nevét viselő Villarrica nevű város található a Vulkán amiről a környék és a városka is a nevét kapta. A vulkán 2840 méterre magasodik a tenger szintje fölé. A vulkán kb 40 perc autóútra van a várostól. Ez a vulkán még a Chilei kb 50 db közül is egy aktívabb fajta! A legutóbbi kitörés 1975-ben volt na meg egy kis lávaköpködés 1985-ben. Jónéhány cég csinál túrát fel a vulkárnra de csak keveseknek adatik meg hogy láthatják a kürtőt is mert a hegyi időjárás itt is igencsak szeszélyes de azért a helyiek már tudják mikor érdemes elindulni. Ennyit a villaricca vulkánról. Sok mindent lehetne ide még írni de majd ha ott leszek akkor majd tudósítok képekben is.
Üdv.M..
1 megjegyzés:
Drive Time Spanish CD nem kell? Fasza oktató hanganyag az alapokról.
Megjegyzés küldése