Kedves Barátaim!
Első soron, kérem szíves elnézéseteket, miszerint csillapíthatatlan szomjotokat mely a blog olvasására irányul csak ily megkésve tudom kielégíteni. Magánéleti viharaim és a munkahelyemen történt kiszámíthatatlan események (csak a hülye nem vette észre) miatt némileg visszaesett az érdeklődésem az anyagi világ iránt és csak a nemlét és a hetedik dimenzió határán lebegtem, kiégetten és hosszan hemperegve kihűlt testnedveimben. De immáron ennek vége, új erőt merítettem az igen rövid idő alatt összeverbuválódott, nem éppen népes de annál értékesebb rajongótáborom pozitív visszajelzéseiből. Uh. újra itt vagyok. Szóval szevasztok Hejjj !
A hétfői usziban kitett magáért a személyzet, mert valami olyan istentelen melegre volt képes hevíteni a szaunát, hogy az izzadás kínkeserves perceiben csak a hidegvízes mellbimbóállító verseny tudta velünk feledtetni a trópusi hőséget. Tudom most sokan értetlenül, néznek, főleg Kökény, aki nem érti, hogy maradhatott ki ebből a buliból, de tudni kell dönteni: bukfencgyakorlás vagy cicizés. A résztvevők kis létszáma miatt (1 fő) tiszavirág életű verseny után nem maradt más, mint egy kis evezgetés de a fent említett események (magánéleti twister és munkahelyi dante pokla) nálam némileg nyomorultul zajlott, bár egyébként sem vagyok egy Eric Jackson. Mindent összevetve jelentéktelen egy uszi volt, énnekem legalább is. Nem úgy azoknak, akik életük első kézi, esetleg előredőlős eszkimó fordulóját hajtották végre sikeresen. Gratula nekik, remélhetőleg a vízen is találkozunk de, ha kitűnő uszodahuszárok válnak belőlük az sem baj, mert legalább lesz, aki kifizeti a bérleti díjat ami nem is olyan borsos (800 Huf). Már évek óta. A pénteki VTE uszi árával sincs semmi baj csak annyi, hogy az ezres lélektani határt túllépve hihetetlen gátakat szab a kézfejemnek mikor annak az lenne a dolga, hogy az ujjak kinyitásával szabaddá tegye a pénzfolyam útját a VTE tárcája felé. No de nem panaszkodom, mert örüljünk, hogy itt kis hazánkban is virágzik a vadvízi élet téli változata.
A legutóbbi blog bejegyzésben szerepelt a GF 600 kutyigyogyi ami, igen hatékony és az állatorvosom szerint is VAUUU jót tesz nekem. Sokan aggódva kommentálták e-mail ban vagy személyesen a mellékhatásokat, de most eljött az idő hogy megnyugtassak mindenkit, hogy semmi gond nincs csak a csuklóm, működik rendesen. A Kökény metamorfózisáról nem tudok semmit de, míg nem liheg a nyakamba, és nem pisálja le a tűzcsapokat komoly gond, nem lehet. Viszont itt ragadnám meg az alkalmat és megkérném a VTE tagok közt meglelhető állatorvosokat, hogy kommentálják a történteket. Hogy honnan jött az ötlet hát lássátok meg ti is itt egy e-mail Eskütt Zsuzsitól, amely az ötletet adta..
Az első:
. u.i.: Amúgy tényleg kutya gyógyszert szedsz?
Az egyesületben van két db állatdoki is, kérhetsz tőlük tanácsot, ez most komoly.
A második:
JA, tényleg a gyógyszerrel kapcsolatban, a Kökény is azt írta hogy szteroidot meg ilyen hülységeket szedett.
Csak jelzem, hogy a szteroid nem tréfa dolog, komolyan vigyázni kell vele.
Mondjuk nem akarok belekukorékolni a magángyógyszerelésetekbe… J
Szóval örömmel vettem hogy aggódtok értem. Köszönöm a Kökény nevében is . VAUUUUU.
Ja még valami eszembe jutott méghozzá az, hogy milyen baromkodás folyt az uszi után mikor is elmentünk egy kicsit tömni a majmot a kőbánya-kispesti metró végállomáson található csumpi burgereshez. Felvetődött ott minden, kínai bálás ruha bolt és hüllőburgerek sokasága látott napvilágot szerencsére csak ötlet formájában bár nem vagyok biztos benne, hogy nem épp azt ettünk.
Aztán más téma amit a Bazsika vetett fel:
Miért van az, hogy egy nagyhírű német kajakcég
(eskimo) 5 éve nem tudd semmi értelmessel, formával előállni idén csak a (amúgy jól muzsikáló ) Diablot megkapta második ráncfelvarását bár a Saltot is
kifazonírozták de mért nincs új verda a palettán????
üdv Bazsi.
Annak ellenére, hogy Bazsi vetette fel a cikiző-fórum ötletet nem tudtam megállni, hogy ne javítsam ki a kb.200 db helyesírási hibát a levelében, de aki igényt tart az eredeti változatra. az egy e-mail küldésével jelezze, és már küldöm is. J
Várom a kommenteket Eskimó ügyben is www.eskimo.de.
Üdv: Máté.