2005. jan. 15.

No a Blog születése óta megvolt az első uszi... :-)
Gondolhatjátok, sokan üdvözölték a dolgot pozitív felhanggal mások pedig rettegve,kínos mosolyok kíséretében mondták,hogy
" aztán nehogy rosszat írj rólam", el is neveztem magamban Őket Önárulóknak. No de kedveseim miért is írnék Én bárkiről is bármit mikor ez a csodás blog csakis Rólam és az Én dolgaimról szól. Azért azt elmondanám hogy kezd megint az uszi egy kissé zsúfoltá válni,igen sok ismeretlen egyén volt lent de azért próbáltunk kultúráltan viselkedni,bár igen kevés sikerrel. Lehet hogy nem elsőként,de azt is észre vettem,hogy újfent elárasztották a shámán importok a vizet. Mindenütt ergo lapátok kavarták az uszi vizét,több-kevesebb sikerrel. Kökény Ati már majdhogynem sikerre vitte a bukfencét és egyre többen nyomatják a kézzel lábbal eszkimózást. Remélhetőleg élesben, a folyón is eredményesen csapatnak majd.
Lent volt Tyson is aki csak az est utolsó harmadában volt képes arra,hogy ne csak a víz alatt tartózkodjon,igaz addigra bennünk is alábbhagyott a spricó felrántási és megborítási kényszer. Már megindultak a korai túrák szervezésére irányuló kezdeményezések is. Sokszor hangzott el a Román tájegység neve is, mi lenne ha ott döglenénk meg elősször az idén.
A brátnőcskémmel való találkozás okán,szerény személyem lemaradt az uszit követő gasztromán tobzódásról de gondolhatjátok hogy azért nekem is jutott pár finom falatat az éj leple alatt. Az időjárás zordra fordulása ellenére is egyre jobban érzem magamban a tavasz de legfőképp az idény kezdetének közeledtét. Hej a kutya mindenit de eveznék már egy jót... No minde1 majd március 15.-én akkor lesz az első csapatás a Köves-Kőrösön Ro-ban. Akit érdekel a dolog, és miután elolvasta a ww.hu-n található idevonatkozó túraleírásokat illetve megtekintette a képeket valamint magáénak érzi a márciusi vizek temperatúráját az jelentkezzék bátran nálam vagy a Kökénynél, oszt már indulhatunk is.
Így a mai irományom végefelé járva, még két dolgot tartok fontosnak megemlíteni. AZ egyik hogy tiszázzam mi is az a blog,csak és kizárólag Bazsika kedvéért mert egy kicsit keveri a fórummal Nos:Ez egy napló szerű kis iromány az Én élményeimmel és tapasztalásaimmal, nem pedig sokak által hiányolt nyilvános fel vagy fel-nem vállalható fikázóhely.
Tudom hogy szeretnétek, és sokak nyomásának engedve lesz is ilyen az oldalon csak még kell szereznem valakit aki nem csak írni tud hanem a megfelelő sorrendben nyomogatva a billentyűket megfelelő és grafikailag is elfogdható dolgot csinál az egészből. Ha addig is nem bírjátok fórum nélkül a rafting.hu oldalon van. No de aztán csak semmi álnév... Értitek...
A másik általam tisztázandó dolog hogy, miért cikiz engem mindenki a kutyagyógyszerrel kapcsolatban. Rövid bevezetőként elmondanám hogy az egész tavalyi idényben véghezvitt kundéckodásaimnak köszönhetően olyan szintű csukló ínhüvely gyulladást sikerült magamévá tenni hogy semmiféle humán gyógyszer nem volt képes enyhíteni fájdalamimat. Ezen oknál fogva felbuzdultan beszereztem egy ebeknek kitalált gyógyszert ami nagyon jónak bizonyult.... Az adagolást egy kicsit nehéz volt megállapítani mert nem tudtam, hogy kis vagy nagy testű kutyának felelek meg, ezért úgy gondoltam, hogy a napi két giga tabletta elegendő mennyiség lesz. Sikerült is eltalálni a megfelelő dózist mert azóta minden ok. Sikerült Kökény Atit is meggyőzni a matéria hathatóságáról aki azóta hű falkatársként szedi a mannának is beillő csodaszert. Szóval ennyi,ja még valami a következmények és a mellékhatásokat VAUUUUU, még nem tudjuk de folyamatosan a farkunkat csóváljuk és állítólag a Kökény már tud felemelt lábbal is pisálni.

Nos ennyi itt a vége fuss el véle. Üdv:Máté.