Szevasztok Skaczok !
Igen régen nem firkáltam már a blogba de most úgy éreztem, hogy itt az ideje annak írjak pár sort.
Kökeny Ati hazaért a francőzise síterepekről bár még csak elektronikusan értekeztünk de remélhetőleg minden tagja épp és végre képes lesz letolni a képét a pénteki usziba. Miután hazajött az első dolga volt hogy leteremtsen : Miért nem írok már ha megcsinálta a blogot??? Ő volt az egyik emberke aki hiányolta az irományokat a másik lény akinek folytonossági hiány állt be az életébe a blog szünetelése miatt, nos Ő Dóri volt aki a abbéli félelmében hogy Kökény távollétében pornó site-ot csinálok az oldalból nem is jelentkezett semmiféle módon még az usziba sem támolygott le. De dont fos… itten vagyok újfent.
Amint azt alább olvashatjátok, megindult a nagy vadvízközi észosztás és mindenki írja az okosakat a hajók múltjáról és jelenéről. Az első hozzászóló Eskütt Shámán Zsuzsi igen szűkszavúan nyilatkozott, és nem is szállt további vitába. Amit mondott megmondta. Lelke rajta mégis csak egy táltos, varázsló vagy mi? Azonban Páhi vadvíziapostol Jani sem csigázta a kíváncsiságunkat tovább és a maga cirkalmas szóvirágaival és nyelvújító szóhasználatával teletűzdelt irományát a fejünkre borította. Lassan teljes képet kapunk az Prijon, kuka szélén jólmegélek táncolásából és fény derül arra is hogy, miért olyan örökkévaló az Eskimo Kendó és Topo. Bazsika aki a hajóokoskodás ötletét felvetette és egyben az egyetlen lény aki képes cigánykerekezni a Topoval medencében azt mondja nem a hajó teszi az embert. A súlyáthelyezés a lényeg, na ebben igaza van, akinek van mit áthelyezni… de én a girnyó testemmel…no hagyjuk. A minap kaptam egy e-mailt a Baloghy Shámán Petitől, miszerint valamely módon, isten sem tudja hogy miként, de szervezett keretek közt zajlik majd a pénteki uszi. Nem csak hogy hosszabb lesz és éjfél helyett egészen éjjel 1 óráig tart majd hanem egy biztonságtechnikai tanfolyam is megindul majd remélhetőleg sokunk okulására. Aki nem kapta volna meg a fent említett levelet annak csak annyit, hogy ha érdekli a dolog akkor a szokásos spricó + evező összeállításon kívül hozza magával a dobózsákját, mentőmellényét és a vontató hevederét is. Ez a dolog jónak ígérkezik és magával vonja a hasonló kezdeményezéseket az usziban. Az isten szerelmére ne csak arról szóljon már az uszi, hogy mindenki veszett módon csépeli a vizenyőt aztán csak megy a fikázás jobbra balra. Ha van ötletetek akkor mindenképp írjátok meg és némi erőszakkal rávesszük a Baloghy Petit hogy meg is valósuljon az ötlet. Lehetne pl. edzéstervet csinálni He? 21:00-tól erőnléti edzés evezés ide –oda körözés az usziban…piros sapkások üvöltöznek a partról. Lehet gyakorolni az élezést, a lpáttámaszozást és minden olyat fogást furmányt és gyakorlatot ami nem csak a bukfencről és romakerekezésről szól.
Lassan összeáll az Andrew féle 2005-ös idény tervezet. Új folyók és a szokásos Soca, fosásig Amint látható formát ölt közhírré tétetem Kökénnyel az oldalon.
Abbéli próbálkozásaim hogy egy kicsit színesebbé tegyem az oldalt, egyenlőre süket fülekre találtak Kökénynél de dolgozom az ügyön. Ha nem sajnáljátok a pofátokat koptatni Ti is nyugodt leki ismerettel, agitálhatjátok a csávót.
Ja egy kérdés…illetve több, ha van valakinek a birtokában infó nyugodtan megoszthatja a nagyérdeművel itt a blog hozzászólásaiban.
1. mikor lesz és ha lesz akkor hol lesz VTE túravezetői tanfolyás.
2. Melyik hajó a jobb Necky Blunt vagy az új Eskimó Topo? És miért? Ez kiváltképp engem érdekelne ugyanis hajócserét tervezek.
OK mára ennyi. Legyetek jók! Üdv.Máté.
4 megjegyzés:
Hali Karvalypofa!
Persze hogy nem támolygok le az usziba, mert mostanában a péntek estéim eléggé támolygósra sikerednek... :-)
Meg időnként a hétfő estéim is.
Hajótörténetet nem írok, mert nem tudok egyet sem, de szerintem Dagger Nomad és kész. Persze az embernek nem mindig van "kedve" ilyen hajót venni. :-(
Na ennyit erről.
Más sem jut az eszembe, legfeljebb annyi, hogy ÍRJ LÉCCI SŰRŰBBEN. Akkor én is sűrűbben válaszolok.
Csá
D.
Hő!!
A kérdés: Most Topót cserélnél Blunt-ra, vagy Bluntot Topora,Esetleg egy topoért, és egy Bluntért kapnál egy másik hajót, vagy adnál egy hajót egy topóért és egy bluntért?
Most mi van?
ogre
Hmmm...
Ez érdekes megfogalmazása a problémának, kedves ogre barátom. :-)))
Matej, szerinted?
D.
Dear Dóri!
Hogy állsz a felkészüléssel a rodeóra? Mekkfeszülők, de nem nagyon vannak kajakoslány érdeklődök...
Aki van, Olasz Erika, meg talán a Leskó Laci kiváló Nórija esetleg neveznének. Egy "tökös" lány kellene csak, és újra lesz lánymezőny! Én igen igen dijaznám ám...
OOOOOO
Megjegyzés küldése