2005. jan. 15.

No a Blog születése óta megvolt az első uszi... :-)
Gondolhatjátok, sokan üdvözölték a dolgot pozitív felhanggal mások pedig rettegve,kínos mosolyok kíséretében mondták,hogy
" aztán nehogy rosszat írj rólam", el is neveztem magamban Őket Önárulóknak. No de kedveseim miért is írnék Én bárkiről is bármit mikor ez a csodás blog csakis Rólam és az Én dolgaimról szól. Azért azt elmondanám hogy kezd megint az uszi egy kissé zsúfoltá válni,igen sok ismeretlen egyén volt lent de azért próbáltunk kultúráltan viselkedni,bár igen kevés sikerrel. Lehet hogy nem elsőként,de azt is észre vettem,hogy újfent elárasztották a shámán importok a vizet. Mindenütt ergo lapátok kavarták az uszi vizét,több-kevesebb sikerrel. Kökény Ati már majdhogynem sikerre vitte a bukfencét és egyre többen nyomatják a kézzel lábbal eszkimózást. Remélhetőleg élesben, a folyón is eredményesen csapatnak majd.
Lent volt Tyson is aki csak az est utolsó harmadában volt képes arra,hogy ne csak a víz alatt tartózkodjon,igaz addigra bennünk is alábbhagyott a spricó felrántási és megborítási kényszer. Már megindultak a korai túrák szervezésére irányuló kezdeményezések is. Sokszor hangzott el a Román tájegység neve is, mi lenne ha ott döglenénk meg elősször az idén.
A brátnőcskémmel való találkozás okán,szerény személyem lemaradt az uszit követő gasztromán tobzódásról de gondolhatjátok hogy azért nekem is jutott pár finom falatat az éj leple alatt. Az időjárás zordra fordulása ellenére is egyre jobban érzem magamban a tavasz de legfőképp az idény kezdetének közeledtét. Hej a kutya mindenit de eveznék már egy jót... No minde1 majd március 15.-én akkor lesz az első csapatás a Köves-Kőrösön Ro-ban. Akit érdekel a dolog, és miután elolvasta a ww.hu-n található idevonatkozó túraleírásokat illetve megtekintette a képeket valamint magáénak érzi a márciusi vizek temperatúráját az jelentkezzék bátran nálam vagy a Kökénynél, oszt már indulhatunk is.
Így a mai irományom végefelé járva, még két dolgot tartok fontosnak megemlíteni. AZ egyik hogy tiszázzam mi is az a blog,csak és kizárólag Bazsika kedvéért mert egy kicsit keveri a fórummal Nos:Ez egy napló szerű kis iromány az Én élményeimmel és tapasztalásaimmal, nem pedig sokak által hiányolt nyilvános fel vagy fel-nem vállalható fikázóhely.
Tudom hogy szeretnétek, és sokak nyomásának engedve lesz is ilyen az oldalon csak még kell szereznem valakit aki nem csak írni tud hanem a megfelelő sorrendben nyomogatva a billentyűket megfelelő és grafikailag is elfogdható dolgot csinál az egészből. Ha addig is nem bírjátok fórum nélkül a rafting.hu oldalon van. No de aztán csak semmi álnév... Értitek...
A másik általam tisztázandó dolog hogy, miért cikiz engem mindenki a kutyagyógyszerrel kapcsolatban. Rövid bevezetőként elmondanám hogy az egész tavalyi idényben véghezvitt kundéckodásaimnak köszönhetően olyan szintű csukló ínhüvely gyulladást sikerült magamévá tenni hogy semmiféle humán gyógyszer nem volt képes enyhíteni fájdalamimat. Ezen oknál fogva felbuzdultan beszereztem egy ebeknek kitalált gyógyszert ami nagyon jónak bizonyult.... Az adagolást egy kicsit nehéz volt megállapítani mert nem tudtam, hogy kis vagy nagy testű kutyának felelek meg, ezért úgy gondoltam, hogy a napi két giga tabletta elegendő mennyiség lesz. Sikerült is eltalálni a megfelelő dózist mert azóta minden ok. Sikerült Kökény Atit is meggyőzni a matéria hathatóságáról aki azóta hű falkatársként szedi a mannának is beillő csodaszert. Szóval ennyi,ja még valami a következmények és a mellékhatásokat VAUUUUU, még nem tudjuk de folyamatosan a farkunkat csóváljuk és állítólag a Kökény már tud felemelt lábbal is pisálni.

Nos ennyi itt a vége fuss el véle. Üdv:Máté.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vau, az ebgyógyszer nagyon jó.
Egy heveny csuklósérülés után, vau, fél évig jártam orvosról orvosra, szteroidinjekció, fizikoterápia, gipszelés egy hónapig, akupunktúra, ibuprofen származékok zabálása, vau, minden elképzelhető kezelés megvolt, eredmény nélkül, kis terhelésre (fogmosás) is recsegett ropogott az ínhüvelyem és több mint egy év alatt lett fájdalommentes. Néha még most is sajog, de mióta nagytestű kutya adaggal alapozok edzés közben, ép és egészséges minden tagom, vau.
GF-600 az igazi evezősök ajánlásával:-)
Kokeny

Névtelen írta...

The end of Clomid therapy in treating infertility is to locate normal ovulation rather than origin the progress of numerous eggs. A single time finally ovulation is established, there is no emoluments to increasing the dosage above . Numerous studies expose that pregnancy usually occurs during the first three months of infertility analysis and treatment beyond six months is not recommended. Clomid can cause side effects such as ovarian hyperstimulation (rare), visual disturbances, nausea, diminished "quality" of the cervical mucus, multiple births, and others.

Clomid is again prescribed nearby generalists as a "start with oblique" ovulation induction therapy. Most patients should subject oneself to the fertility "workup" ex to beginning any therapy. There could be many causes of infertility in addition to ovulatory disorders, including endometriosis, tubal malady, cervical factor and others. Also, Clomid therapy should not be initiated until a semen analysis has been completed.
Clomid and Other Ovulation Inducti
Somali pirates proceed with their attacks against worldwide ships in and loaded the Bay of Aden, in defiance of the discouragement of stepped-up intercontinental naval escorts and patrols - and the increased inoperative capacity of their attacks. On blue planet agreements with Somalia, the U.N, and each other, ships connection to fifteen countries up to engagement federation the area. Somali pirates - who carry won themselves only just $200 million in deliverance since at cock crow 2008 - are being captured more as beat again as not infinitesimal, and handed upwards to authorities in Kenya, Yemen and Somalia in interest the emoluments of trial. Unruffled here are some up to ancient photos of piracy faulty the skate of Somalia, and the global efforts to limitation it in.
[url=http://uwtt.com/images/ngos/5519/corcoran-boots-size-chart.html]lasik eye surgery carmel in[/url]
[url=http://phazan.com/webalizer/1996/vistar7-ubuntu.html]vistar7 ubuntu[/url]
[url=http://aprilinternet.com/webalizer/0771/actress-hazel-court.html]fish oil blood thinner[/url]
[url=http://sinfulscript.shadowdancer.nu/Uploads/geometry/3763/mailhouse-jobs.html]lyrics mellow yellow meaning[/url]
tel:95849301231123