2005. jan. 20.

Kedves Barátaim!

Első soron, kérem szíves elnézéseteket, miszerint csillapíthatatlan szomjotokat mely a blog olvasására irányul csak ily megkésve tudom kielégíteni. Magánéleti viharaim és a munkahelyemen történt kiszámíthatatlan események (csak a hülye nem vette észre) miatt némileg visszaesett az érdeklődésem az anyagi világ iránt és csak a nemlét és a hetedik dimenzió határán lebegtem, kiégetten és hosszan hemperegve kihűlt testnedveimben. De immáron ennek vége, új erőt merítettem az igen rövid idő alatt összeverbuválódott, nem éppen népes de annál értékesebb rajongótáborom pozitív visszajelzéseiből. Uh. újra itt vagyok. Szóval szevasztok Hejjj !

A hétfői usziban kitett magáért a személyzet, mert valami olyan istentelen melegre volt képes hevíteni a szaunát, hogy az izzadás kínkeserves perceiben csak a hidegvízes mellbimbóállító verseny tudta velünk feledtetni a trópusi hőséget. Tudom most sokan értetlenül, néznek, főleg Kökény, aki nem érti, hogy maradhatott ki ebből a buliból, de tudni kell dönteni: bukfencgyakorlás vagy cicizés. A résztvevők kis létszáma miatt (1 fő) tiszavirág életű verseny után nem maradt más, mint egy kis evezgetés de a fent említett események (magánéleti twister és munkahelyi dante pokla) nálam némileg nyomorultul zajlott, bár egyébként sem vagyok egy Eric Jackson. Mindent összevetve jelentéktelen egy uszi volt, énnekem legalább is. Nem úgy azoknak, akik életük első kézi, esetleg előredőlős eszkimó fordulóját hajtották végre sikeresen. Gratula nekik, remélhetőleg a vízen is találkozunk de, ha kitűnő uszodahuszárok válnak belőlük az sem baj, mert legalább lesz, aki kifizeti a bérleti díjat ami nem is olyan borsos (800 Huf). Már évek óta. A pénteki VTE uszi árával sincs semmi baj csak annyi, hogy az ezres lélektani határt túllépve hihetetlen gátakat szab a kézfejemnek mikor annak az lenne a dolga, hogy az ujjak kinyitásával szabaddá tegye a pénzfolyam útját a VTE tárcája felé. No de nem panaszkodom, mert örüljünk, hogy itt kis hazánkban is virágzik a vadvízi élet téli változata.

A legutóbbi blog bejegyzésben szerepelt a GF 600 kutyigyogyi ami, igen hatékony és az állatorvosom szerint is VAUUU jót tesz nekem. Sokan aggódva kommentálták e-mail ban vagy személyesen a mellékhatásokat, de most eljött az idő hogy megnyugtassak mindenkit, hogy semmi gond nincs csak a csuklóm, működik rendesen. A Kökény metamorfózisáról nem tudok semmit de, míg nem liheg a nyakamba, és nem pisálja le a tűzcsapokat komoly gond, nem lehet. Viszont itt ragadnám meg az alkalmat és megkérném a VTE tagok közt meglelhető állatorvosokat, hogy kommentálják a történteket. Hogy honnan jött az ötlet hát lássátok meg ti is itt egy e-mail Eskütt Zsuzsitól, amely az ötletet adta..

Az első:

. u.i.: Amúgy tényleg kutya gyógyszert szedsz?

Az egyesületben van két db állatdoki is, kérhetsz tőlük tanácsot, ez most komoly.

A második:

JA, tényleg a gyógyszerrel kapcsolatban, a Kökény is azt írta hogy szteroidot meg ilyen hülységeket szedett.

Csak jelzem, hogy a szteroid nem tréfa dolog, komolyan vigyázni kell vele.

Mondjuk nem akarok belekukorékolni a magángyógyszerelésetekbe… J

Szóval örömmel vettem hogy aggódtok értem. Köszönöm a Kökény nevében is . VAUUUUU.

Ja még valami eszembe jutott méghozzá az, hogy milyen baromkodás folyt az uszi után mikor is elmentünk egy kicsit tömni a majmot a kőbánya-kispesti metró végállomáson található csumpi burgereshez. Felvetődött ott minden, kínai bálás ruha bolt és hüllőburgerek sokasága látott napvilágot szerencsére csak ötlet formájában bár nem vagyok biztos benne, hogy nem épp azt ettünk.

Aztán más téma amit a Bazsika vetett fel:

Miért van az, hogy egy nagyhírű német kajakcég
(eskimo) 5 éve nem tudd semmi értelmessel, formával előállni idén csak a (amúgy jól muzsikáló ) Diablot megkapta második ráncfelvarását bár a Saltot is
kifazonírozták de mért nincs új verda a palettán????

üdv Bazsi.

Annak ellenére, hogy Bazsi vetette fel a cikiző-fórum ötletet nem tudtam megállni, hogy ne javítsam ki a kb.200 db helyesírási hibát a levelében, de aki igényt tart az eredeti változatra. az egy e-mail küldésével jelezze, és már küldöm is. J

Várom a kommenteket Eskimó ügyben is www.eskimo.de.

Üdv: Máté.


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tűzcsapot? Megesik, de ez már inkább a nyilvános vizelés témájába vágó eltévelyedett hobbi, melynek örömteli művelése korábban is változatos helyszíneken szerzett már nekem számos boldog pillanatot.
Nos a szteroidszedéssel meg egyéb hülyeségekkel kapcsolatban reflektálnék még egy szösszenetnyit, mivel jóképességű internetfelhasználóink olvasási problémáiból megeshet néha kisebb-nagyobb félreértés. Szóval a non szteroid és szteroidinjekció, amelyet a sportkórház (nem az állatklinika) arra szakosodott orvosa adagolt az igen heveny gyulladásban lévő, félelmetesen recsegő és elviselhetetlenül fájdalmas alkari ínhüvelyeimbe vagy környékükre, a rosseb sem tudja már, nem az én rendelésemre történt, hanem talán az egyetlen elismert módja a rapid gyulladáscsökkentésnek. Sajna. Ja, és ez nem szteroidszedés, bár aki ismer élő formában, piknikusan ösztövér testemről nem kifejezetten a szteroidon pumpált gyúrógép jut eszébe. Az orvosok által rendelt többi készítmény eredménytelen beszedése pedig már a csodavárás kategóriájába tartozott...
Hogy egyébként ez az egzotikus kúra milyen elváltozásokat okozott elsődleges nemi jellegemben, személyesen meggyőződhetnek az érdeklődő hölgyek, ha hoznak magukkal XXXXXXL óvszert:-)
vau,
Kökény

Névtelen írta...

Karvalypofa utólagos engedelmével lerántom a leplet a misztikus GF 600-ról, amely segít formában tartani kötőszöveteim, íme itt a leírása:
GF600Felhasználása: Kivételes táplálékkiegészítõ az izületi porcok és egyéb kötõszöveti elemek egészséges fejlõdésének támogatására, valamint idõ elõtti elöregedésének megakadályozására. Volt valami apróbetűs is, hogy kutyák számára, de azt nem vettem észre:-)
Összetétele:
Új-zélandi zöldajkúkagyló-kivonat: 600mg,
Sörélesztõ 260 mg,
Lucernakivonat(klorofil): 200 mg
Asszem a viziállat adja a számomra utánozhatatlanul visszataszító, ámbár egy rottweiler részére minden bizonnyal csábító illatát, de mint látjátok, semmi extra nincs benne, ami ne volna emészthető és ne kerülne máskor akarattal vagy véletlenül a számba.
Inkább elgondolkozom a guárgumin, GM szójafehérjén és szentjánoskenyérliszten, amelyek gyakori összetevői a könnyű és finom termékeknek, mit is keresnek pontosan egy joghurtban...de ez már más téma. Apropó, szokta valaki nézegetni a cimkéket a kajákon? Cukor minden feldolgozott sonkában és hasonló rémeket? Mostanában órákig tart a bevásárlásom, hogy minél kevesebb adalékkal dúsított táplálékot leljek, üdvözlégy szép új világ.

Névtelen írta...

Hali Karvalypofa!
Bizony, bizony hiányoltam már soraid, és ha cunami pusztít a magánéletedben, kérlek ne vetísd ki ránk azzal, hogy megtagadod tőlünk szösszeneteid!
Na, remélem megértettél. :-))
A kockázatokról és mellékhatásokról csak annyit, hogy a gyógyszer tartós szedése elbutulást, viszont jó szaglást eredményez. (a kiváló izületekről nem is beszélve)
Ez nálad nem okoz változást, de a Szamócát féltem egy kicsit...
:-))
A csumpiburger kirali volt, az óriásnő jól főzött, csak rohadt lassan. Ja, az nem mellékhatás, hogy betoltál az arcodba 2-3 hambit meg hot dogot (Kannibalizmus???!!!!)
És igen, írjuk meg jól a véleményünket az Eskimonak, hogy csinájjon má egy rendes verdát, és ha lehet, rögtön tegye ki az olaszhó féláron használtként.
Na csá

Dóri

Névtelen írta...

Üdv!
Én kérnék 1-et az ereklyéből!
Mellesleg jegyzem meg, hogy a Salto ráncfelvarrás igen gizdára sikerült. Tök állat jól néz ki a Ladik, szép a design, és jó a forma. Itt minálunk , pacsajpusztán, van egy , még a régebbiből, és gazdája igen kedveli,becézgeti, finom falatokkal eteti, de egész komoly nevek is eveznek benne (Nick Turner) Sokat látni Salzahonban, és korzikán, a kanushule Versam, az egyik legismertebb kajakiskola kríktanfolyásán is ezt a tipust használta.
Nincs igazán jó név most a "proteam"-jükben sem. Hiányzik Schaftlein, Baker, akik intenzíven részt vettek a tervezésben is. A német gyártók, (prijon, lettmann, eskimo) úgy látszik az erős rodeóhajógyártó piacról kiszorulnak. A prijon megél a széles síkvizi túrahajó választékából, a Lettman meghalja magát lassan, a Prijon sem lőkött ki 2 éve új rodeóhajót (Release)Az Eskimó azért még mindig ad el a Topo-bol, Topo duo ból, talán még a többi is fogyogat. Ne feledjük, szinte mindegyik klasszikussá nőtte magát (Kendo, Topo, Diablo) Igaz, az evolution nem mindig hozott fejlődést (Diablo evo) Talán csak a Zwo volt öngól. Egyedül a Robson igyekszik lépést tartani rodeóban, bár mintha ők is lelassultak volna. Na nembaj, majd ha kiviszik Vietnamba a gyártást,több marad fejlesztésre. . A creekerek, alrounderek kibirnak 2-3 évet, de a rodeópalettán évente, vagy a nagyobbaknál még gyakrabban kerülnek elő új tipusok. (Mellesleg, itt jegyzem meg, hogy a Perception sem tudja tartani a lépést, a Full Tillt óta nincs új doboz)ez azt jelenti, hogy szinte folyamatosan terveznek, tesztelnek, új hajókat. Erre bizony tartani kell néhány "tököslegényt" a jobbak közül, az meg, ugye nem ingyen van.
folyt köv.
Tulokborz